Chiellini a trófeával aludt, Milánóban ujjak robbantak le a nagy ünneplésben
Hazaérkeztek a boldog olasz játékosok Londonból az Eb-győzelem után.
Hazaérkeztek a boldog olasz játékosok Londonból az Eb-győzelem után.
Most még szánalmasabbnak és még gyalázatosabbnak nevezte a magyar külügyminiszter, hogy a magyar drukkerek szélsőséges és sportszerűtlen megnyilvánulásai bírságot értek az UEFA-nál.
A szövetségi kapitány szerint nem kell hibáztatnia magát annak a három focistának, akik kihagyták a tizenegyeseket a döntőben.
A TV2 műsorvezetőjének posztját Schobert Norbert is megosztotta azzal, hogy minden szavával egyetért.
Az olasz futballválogatott szövetségi kapitánya szerint azon múlt a siker, hogy a játékosai egységbe kovácsolódtak.
Egy gyenge első félidő után az olasz válogatott egyenlített, majd a tizenegyespárbajból jobban jött ki a csapat. Az olaszok veretlenül nyerték meg az Európa-bajnokságot, Anglia pedig szintén veretlenül lett ezüstérmes a Wembley-ben rendezett döntőn.
Az olasz válogatott tizenöt, az angol viszont már ötvenöt éve elvérzik a cél előtt minden nagyobb focitornán. Vasárnap azonban egyikőjüknek itt a lehetőség, hogy trófeával reprezentálja visszatértét a világ topfutballjába.
Ki nyeri az Európa-bajnokságot? Hát persze, hogy Franciaország! Vagy ha nem, akkor Belgium. Esetleg Portugália. Végső esetben Spanyolország. Legalábbis ezek a tippek érkeztek az Eb előtt a tippjátékunkban. Angliától sokkal többen vártak jó szereplést, mint az olaszoktól: az angol csapatot kimondottan sokan várták döntőbe, de mind vesztesnek, Olaszország jó szereplése nagyobb meglepetés volt.
Vasárnap este kilenc órakor kezdődött az Olaszország–Anglia mérkőzés az Európa-bajnoki döntő. Az angolok már a második percben megszerezték a vezetést, az olaszok támadásai a második félidőben váltak igazán veszélyesekké. A 67. percben szögletből szerzett góllal egyenlítettek a házigazdák ellen, ez az eredmény maradt a rendes játékidő végéig, és a hosszabbításban sem sikerült egyik félnek sem változtatni rajta. A büntetőpárbajt az olaszok 3-2-re nyerték, így az angolok nem tudtak nyerni a Wembley-ben.
Az MLSZ fel is sorolta, hogy pontosan miért szabott ki bírságot az európai szövetség.
Nehéz lesz megkerülni ezekben a napokban és hetekben a meccsek gravitációs erejét, de nem lehetetlen, mert van élet, és van nyár a labdarúgó-Eb-n túl is. Mi minden napra keresünk és ajánlunk valamit, amivel ki lehet tölteni a focival párhuzamos világot. Például büszkeséggel. Még mindig.
Mára annyira a mindennapok részévé váltak a meccsek statisztikái között a lefutott kilométerek, és a sprintek sebessége, hogy a legtöbben el is felejtik, mekkora teljesítmény ezt azonnal lemérni. Pedig közel sem csak a közvetítéseket színesítik a mindenre kiterjedő statisztikák: az egész átigazolási piacot átalakították úgy, hogy most már videót sem kell látni ahhoz, hogy mindent megtudjunk egy játékosról.
Aleksander Ceferin szerint ez így nem korrekt.
Majdnem 4 milliárd forintnak megfelelő összeget utalnának, ha megnyernék a tornát.
Bárdos András előre megmondta, hogy Dánia elődöntőbe jut az Eb-n, Marco Rossi írásba adta, hogy 1-1 lesz a magyar–francia meccs – cserébe négyen is a negyeddöntőbe várták Oroszországot, de lengyel csoportgyőzelem és török menetelés is a tippek között volt az Európa-bajnokság kezdetén a hvg.hu játékában. Bemutatjuk a Kezdő tizenegy legbátrabb, valóra vált tippjeit és a legnagyobb csalódásokat.
Bravúros védés volt, de a gólt így sem úszta meg Dánia kapusa.
Hosszabbításban 2–1-re győzött az angol válogatott Dánia együttese ellen, így 1966 után – története során másodszor – játszhat újra döntőt nagy tornán.
Rengeteg rohanás, elképesztő labdatartás, sziklaszilárd védőtengely – az Európa-bajnokságon a korábban megszokottnál is rakkolósabb, fizikailag megterhelőbb, formáját tekintve pedig szokatlanabb játékot láthatunk. Szakértők szerint ez nem a pillanat forradalma, de a fizikai kondíción alapuló futball most érkezett meg végleg – még ha ezt egyes játékosok meg is sínylik.
Ma este eldől, hogy kivel mérkőzik az olasz válogatott a foci-Eb vasárnapi döntőjében, Anglia vagy Dánia csapatával. Kövesse velünk az eseményeket percről percre!
Kis híján megcsinálták a spanyolok, többször pusztán centiken múlott, hogy nem ők készülhetnek az Európa-bajnokság vasárnapi fináléjára. Az olasz játékosok azonban egyszerűen jobban bírták a nyomást: a büntetőpárbaj során nem volt már kérdés, hogy ki jut tovább.